Géza elmegy

Na és akkor jött a bazmeg. Pont akkor jött a kemény tél, amikor a család repült volna. Írország hagyományosan enyhe vidék, kicsi az éves hőingadozás, enyhék a telek, nyarak. Ehhez képest február legvégén beütött a keletről jövő hideg ('Beast from the East', a helyi média szerint), régen látott hóeséssel, viharos széllel. Ugyan vannak hókotró-sózógépek, meg a helyi farmerek traktorral takarítják a környéküket, de az autók 95%-a nyári gumin gurul egész évben. 2-3 centi hó is nagy gáz, most viszont 20-30 centi is leesett itt-ott. A szél meg szépen összehordta nagy kupacokba. Az 1982-es nagy télhez hasonlítják, azóta nem volt itt ilyesmi. Szóval a Dublin repteret is lezárták, család otthon ragadt az üres lakásban. Az Aer Lingus rendszere bekrepált a nyomás alatt, a telefonos ügyfélszolgálat mintha sosem lett volna. Végül 9-edikére sikerült átiratni a jegyet, másfél héttel később jönnek. Fasza.

Amikor már biztos volt, hogy megkaptam az állást, elkezdtem kiadó házat keresni a környéken. Sajnos a kisállattartás nagyon megnehezíti a dolgot. Ha találsz 30-40 kiadó házat, abból 2-3 fogja engedni, hogy kutyát, macskát vigyél oda. Találtam egyet, gyorsan el is mentem megnézni, mert ilyen helyzetben minden alkalmat meg kell ragadni. Így kerületm Tuam mellé egy kis faluba, ahonnan 40 kilométer autózásra van a munkahely. Szerencsére a házat magánszemély hirdette, így nem kellett ügynökségi procedúrákkal szívni, azonnal lefoglalóztam, egy hét múlva aláírtuk a szerződést. A ház egy pár éve felújított cottage, vastag kőfalakkal. Van benne központi fűtés, kandalló, rendes konyha meg pár alap bútor. Egész nagy kert tartozik hozzá, a kutyák tudnak futni, ha akarnak. Egy szomszéd ház van 50 méterre, minden más ennél sokkal távolabb esik. Csönd van, sötét, meg trágyaszag. Remekül hozza a ház a Balatonon megszokott nagyon vidéki hangulatot, hozzá jóval magasabb komfortfokozata van. Bízo...

Na ez az a kettő, amivel eddig nem találkoztam. Persze mondják az okosok, hogy a kezdeti időkben az eufória mindent üt. Nem érzem magam túl eufórikusan. Néha egyenesen apatikus vagyok. Az is igaz, hogy az előző munkahelyemen eltöltött 17 év, mindennapos angol nyelvhasználattal megedzett. Egy pillanatra sem okoz gondot beszélni valakivel, havarjúzni bármelyik szembejövő személlyel. Gondolom a nyeltudás hiánya nagyon nehézzé tudja tenni valakinek a beilleszkedést, legalább a kezdeti időket. Szerencsére ez nekem teljesen kimaradt. Az a része nehéz, hogy nincs sok fogalmam kulturális dologról. Nem tudok hozzászólni a helyi sportokhoz, nem tudok megnevezni egyetlen celebet sem, a leghaványabb fogalmam sincs a politikáról, politikusokról, pártokról. Nem ismerem a gyerekdalokat, meséket, tévésorozatokat. A jó része a dolgoknak, hogy ezek nem nagyon kellenek a mindennapi élethez. Frankón el lehet beszélgetni az időjárásról, mert az napjában négyszer (tizennégyszer) változik, meg persze nagy...

Az van, hogy nagyon nehezen veszem rá magam a blogolásra. Persze az élet ettől még nem áll meg, csak itt nincs nyoma. Igyekszem pótolni.